Zabhegyező

26,00lei

Helikon Zsebkönyvek 107.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Jerome David Salinger (1919-2010) nevét világszerte ismertté tette 1951-ben megjelent első regénye. Igaz, bizonyos tájakon kétes hírnév volt ez, hiszen a Zabhegyezőt több országban és néhány amerikai államban is rögtön betiltották: Holden Caulfieldet sokan túl nyersnek és túl őszintének találták…
Salinger, aki néhány évvel megelőzte a beatnemzedék legjelentősebb alkotóit (Ginsberg Üvöltése 1956-ban, Kerouac Útonja 1957-ben, Burroughs Meztelen ebédje 1959-ben jelent meg), alig másfél évtizedes alkotói időszak után (ez idő alatt is relatíve keveset írt, főleg rövid történeteket), 1965-ban végleg letette a tollat, s ezzel egyidejűleg hátat fordított a világnak is. Az általa teremtett (anti)hőst, Holden Caulfieldet – aki, mindent másképp csinál, mint ahogy kéne – azonban azóta is felfedezi magának minden újabb ifjú generáció, és jó esetben erőt merít történetéből – és ez így lesz mindaddig, amíg valaki választ nem ad arra a kérdésre, hogy hova tűnnek a kacsák, amikor a Central Parkban befagy a tó.
A regény megjelenésének hetvenedik évfordulójára most az eredeti fordításban kerül ismét az olvasók elé a Zabhegyező.

ISBN

9789634797128

Kiadás éve

2021

Kiadó
Kötés

puha kötés

Oldalszám

261

Szerző

J. D. Salinger

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Zabhegyező” értékelése elsőként