Ünnepi férfiú

A második részben (Káprázó időben) már az utókor szemével vizsgálja az írónő a szent király alakját, akiről teljesen ellentétes vélemények alakultak ki. Azt mondták róla, hogy tovább élt, mint a közönséges halandók; némely krónikás szerint rettenthetetlen hős, erényes, a lovagi eszme megszállottja; mások szerint csöppet sem rettenthetetlen, inkább engedelmes, alázatos lélek. A középkori krónika szerint reális gondolkodású államférfi, villámgyorsan határozó és bölcsen cselekvő, ugyanakkor sokat tusakodik önmagával. A harmadik részben (Ma – 1950-51) interjúkat olvashatunk; baráti levéltöredékek vallanak a Szent Lászlóról kialakult képről. Mindezekből azt szűri le Ignácz Rózsa, hogy hősének alakja méltánytalanul szorult háttérbe Szent István mögött; szerinte László a magyar történelemnek egyik legnagyobb egyénisége, aki megteremtette az összhangot a pogány magyar hagyományok és a kereszténység között. A könyv nyelvezete egyedülállóan szép, hol régies, hol rusztikus, de mindenütt célratörően igényes.