A lány, aki megérintette az eget

52,00lei

Hogyan válik a jövő nélküli fiatal lányból befolyásos ruhatervező? Milyen utat kell bejárnia egy csavargónak, hogy a szabadság védelmezője lehessen? És miképpen lesz egy zsidó tolvajból híres orvos? A válaszokat az 1500-as évek elejének Olaszországában kell keresnünk.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Mercurio úgy hiszi, megölte a kereskedőt, ezért úgy dönt, hogy Zolfóval és Benedettával Velencébe menekül.
A Velencei Köztársaságba vezető úton a három gyerek sorsa keresztezi a szabadságot kereső zsidó, Isacco, az orvoslásban is jártas tolvaj és a lánya, Giuditta sorsát. Mercurio beleszeret a lányba, érzései viszonzásra is találnak, ám amikor az úti céljukat elérik, szembesül azzal a rengeteg nehézséggel, amelyet le kell küzdenie, hogy az álmát valóra válthassa.
Bár a regény több fiatal sorsát is összefűzi, a könyv főszereplője mégis a Szerelem. A Szerelem nagybetűvel, mely olyan elsöprő hatású, hogy megváltoztat mindent. Olyan egyetemes érzés, amely összeköti a lelkeket, amely túlmutat az egyes párok kapcsolatán. Két fiatal között fakadt szenvedély, mely olyan érzéssé válik, amely képes jobbá tenni az embereket, olyan szerelemmé, amely a sors szálait szövi, amely a világot mozgatja.

ISBN

9789632613673

Kiadás éve

2013

Kiadó

Maxim Könyvkiadó Kft.

Kötés

puha kötés

Oldalszám

720

Szerző

Luca Di Fulvio

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A lány, aki megérintette az eget” értékelése elsőként