Sűrű erdő szélén
„Lehengerlő olvasmány.” – Financial Times
„Megrendítő és fájdalmasan komikus.” – The Observer
Az ilyen regények utat mutathatnak. – The Guardian
„Ez a könyv megsemmisített. Megdöbbentem, nevettem és sírtam rajta… Összezúzta, összetörte a szívemet, amely még többet és többet akart belőle.” Khaled Hosseini
Szaba még kisgyerek, amikor bátyjával, Szandróval, és édesapjával, Iraklival elmenekül a háború elől, amely a volt szovjet köztársaságban, Grúziában dúl. A csonka család Angliában kap menedéket. Húsz évvel később a három férfi még mindig képtelen megbékélni a múlttal, a hátrahagyott helyek és emberek kísértik őket. Irakli úgy dönt, hogy hazautazik: visszahúzza elhunyt felesége emléke és a pusztulófélben is gyönyörű szülőföld. A megérkezése után hetekkel azonban nyomtalanul eltűnik. Szandó apja felkutatására indul, de hamarosan felőle sem érkezik több hír. A legkisebb fiú, Szaba is útra kel hát, hogy felfedezze egykori hazáját és annak lakóit, az út pedig egyenesen annak az orosz-grúz konfliktusnak a közepébe vezet, amely generációk sorsát pecsételte meg, és a családját is szétszakította. Bolyongásai során megelevenedik a mesék és a babonák sötét világa, amelyben időnként felcsillan a remény és vigasztaló útitárs a humor. Hol kegyetlen, hol gyengéd, hol együttérző, hol szívet tépő regény a háború egyéni és kollektív traumájáról, és egy küzdő népről, amely elszánta magát a túlélésre, de nem feledkezik meg azokról sem, akiknek ez nem sikerül.
ISBN | 9789635432523 |
---|---|
Kiadás éve | 2024 |
Kiadó | Athenaeum Kiadó |
Kötés | kemény kötés |
Oldalszám | 368 |
Szerző | Leo Vardiashvili |
Vélemény írásához lépj be előbb.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.