Az életközpontú civilizáció – Az emberiség jövője – A fenntarthatósági fordulat

Az ember és a társadalom életének van egy eddig figyelmen kívül hagyott, természetes medre, amit nem az ember határoz meg, s amit ismernünk kell ahhoz, hogy tudatosan tervezhessük meg életünket: az élet, a benne rejlő oksági erővel és természettörvénnyel. Ezt az egész Világegyetemet átható természeti törvényt minden ősi társadalom ismerte, életelvnek vagy életerőnek, ch’i-nek, dharmának, manának, buen vivir-nek stb. nevezte, minden élőlény, sőt a Természet legfőbb irányelvének, szentnek és a társadalomszervezés alapelvének tartotta. A kozmikus életelv tudatunkból kiesése idézte elő a civilizáció kisiklását. Ez a kisiklás vezetett az anyagiasság uralkodóvá válásához, a népek, vallások egymással szembefordulásához, a földi élővilág egyre teljesebb kipusztításához, a talaj, a vizek, a levegő és az ember fokozódó mérgezéséhez, a civilizáció napjainkban zajló egészségi katasztrófájához. Ahogy Kopernikusz korában, korunkban is a tudomány fejlődése idézi elő nézeteink gyökeres megváltozását az életről, az emberről és helyéről a Világegyetemben. Ezúttal az élet tudományának megszületéséről és az élet javát elhozó civilizációs fordulatról van szó. Háromezer éves anyagi fejlődés után korunkban eljött az ideje az életben rejlő természettörvény köztudatba kerülésének, annak a civilizációs fordulatnak, amely az ember és a Természet átfogó jólétét állítja a középpontba.