Sport és jóga – Ősi hindu testgyakorlatok és légzésszabályozás európaiak számára

42,00lei

Könyvükben megmagyarázzák a hatha jóga lényegét, illetve rámutatnak azokra a pontokra, melyekben eltér a többi jógától. Leszögezik, hogy „aki a hatha jóga szabályait megtartja, az sohasem lesz beteg és késő öregségéig vasegészségnek örvend”. A rendszeres hatha jógázók legyőzik félelmeiket, uralkodni tudnak testük felett, ezenkívül elsajátítják az egyik legfontosabbat: a helyes légzést.

A termék megvásárlásával 3 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Az indiai származású Selvarajan Yesudian e híres művében a tökéletes egészség megszerzésének és megőrzésének módszereit ismerteti, bizonyítva a hatha jóga testet-lelket egyaránt gyógyító erejét.
Húszéves korában „belső indíttatásra” hosszabb európai útra indult, melynek elsődleges céljaként a keleti kultúra és a nyugati életmód összekapcsolását jelölte meg. Ebben volt segítségére Haich Erzsébet, akivel sikerült úgy összeállítaniuk a gyakorlatokat, hogy „megfeleljenek azoknak a nyugatiaknak, akik céltalan és túlzott elfoglaltságuk mellett hajlandók egy kevés időt egészségüknek is szentelni”.
A légzőgyakorlatok és ászánák (testtartások) fotókkal illusztrált, pontos leírása mellett ismerteti a kötet az egyes gyakorlatok végrehajtási módját és jótékony élettani, illetve gyógyító hatását. A huszonegy hétre bontott és táblázatos formában közreadott gyakorlatsorokat mindenki aszerint gyakorolhatja, hogy milyen eredményt akar vele elérni.
Az európai ember élettempójához, szemléletéhez igazított jógakönyv minden, a természetes életmód iránt fogékony olvasónak ajánlott.

ISBN

9789632675336

Kiadás éve

2021

Kiadó

Lazi Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

199

Szerző

Haich Erzsébet, Selvarajan Yesudian

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Sport és jóga – Ősi hindu testgyakorlatok és légzésszabályozás európaiak számára” értékelése elsőként