Félelem, düh, agresszió és szex

39,00lei

Óriási csoda, amikor nem bántjuk egymást. A szeretet legegyszerűbb definíciója az, hogy tudnálak bántani, de nem foglak.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Feldmár András 1940-ben született Budapesten, 1956-ban vándorolt ki Kanadába, ahol előbb matematikus lett, majd pszichológiát és filozófiát tanult. 1974-ben ismerkedett meg R. D. Laing skót pszichiáterrel, aki elméleti és gyakorlati munkásságában radikálisan megkérdőjelezte a 20. századi pszichiátria dogmáit. Ez a találkozás egy életre meghatározta Feldmár tudományos munkásságát, a világhoz való viszonyát. Laing tanítványaként, barátjaként és szakmai örököseként számos terápiás kísérlet részese Európában és Amerikában. Szakemberekkel, teológusokkal, művészekkel és elszánt civilekkel arra keresi a választ, hogy hogyan tudnának a lélek és tudat sebeitől szenvedő emberek az orvos-beteg reláció kiszolgáltatottsága helyett élő, szeretetteli kapcsolatokból erőt merítve meggyógyulni. Feldmár a mai napig aktívan dolgozik terapeutaként, tanít, illetve számos szervezet számára végez tanácsadói munkát. Rendszeresen jön Magyarországra, ahol a Feldmár Intézet szervezésében előadásokat tart, csoportokat vezet. 2012-ben a Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett bronz fokozatával tüntették ki, a fogvatartottak társadalmi reintegrációjával összefüggő módszerek kialakításáért és azok sikeres alkalmazásáért. A fogvatartottak társadalmi reintegrációját célzó Mesekör programért 2013-ban ERSTE Alapítvány Társadalmi Integrációs Díjat kapott.
A könyv Feldmár András 2015 őszén, Félelem, düh, szex és agresszió címmel tartott előadásának anyagából készült, a Feldmár Intézet közreműködésével.

ISBN

9789633043486

Kiadás éve

2016

Kiadó

HVG Kiadói Rt.

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

144

Szerző

Feldmár András

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Félelem, düh, agresszió és szex” értékelése elsőként