Vértelen vértanúk

A 400 oldalas könyv, amelynek közel harmadát korabeli fényképek teszik ki, azokról az erdélyi magyar köztéri szobrokról, emlékekről szól, amelyek különböző impérium- és ideológiai változásoknak estek áldozatul, illetve néha ,,feltámadtak”.
A kötet szerzői, harmincnál többen, nagyrészt erdélyiek, de magyarországi, horvátországi, vajdasági, felvidéki és kárpátaljai írása is olvasható is közöttük. A témák között szerepel a marosvásárhelyi Rákóczi-szobor (Vajda György tollából), Bodor Péter kútja (Győrffi Réka) és az Igazságügyi Palota freskói (Gáspár Sándor). Szekeres Attila István az 1600. szeptember 18-i miriszlói csatáról, az ott felállított emlékműről, annak kálváriájáról írt.
A könyv utószavában Galbács Pál szerkesztő ezt írja: „Romániában köztéri emlékeink 1918 őszén elkezdett eszeveszett pusztítását se szeri, se száma magyarsággyötrő módszerek követték. Hogyha harmincöt évvel ezelőtt a szoborrombolások szellemének következetes örökösei kibuknak a hatalomból, akkor manapság nem lehetne hír a magyar hősök nyughelyének meggya¬lázása, a magyarsága miatt félholtra vert fiatal sportoló, a sportrendezvények magyargyűlölő rigmusai, anyanyelvem gyalázatos államelnöki kigúnyolása, és az sem, hogy Bukarestben „nemzetbiztonsági kockázat” a ragadványnevem, csupán csak azért, mert magyar vagyok. (…) A tartós társadalmi béke számos előfeltétele közül íme kettő: Legyünk megértők, be- és elfogadók, barátságosak, együttérzők, elnézően türelmesek és türelmesen elnézők másokkal szemben. Egyszóval toleránsak. Mások legyenek megértők, be- és elfogadók, barátságosak, együttérzők, elnézően türelmesek és türelmesen elnézők velünk szemben. Egyszóval toleránsak. Hogyha ez a nyilvánvalóan észszerű páros aránytalanul működik, akkor az egyik fél épített tárgyi és szellemi öröksége előbb-utóbb óhatatlanul lebontatik.”