Csigabiga-palota – Versek és mesék a legkisebbeknek

59,00lei

A tematikus elrendezés segíti a kisgyermeknevelőket és a szülőket abban, hogy hangulathoz, tevékenységhez, évszakhoz és ünnepekhez tudjanak mondókákat, verseket, meséket választani.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

„A bölcsődei korosztály számára válogatott hagyományos, klasszikus mondókák, versek és mesék, illetve kortárs alkotások izgalmas és örömteli kalandra hívják a gyerekeket: a világ megismerésére.
A művek a korosztályt megszólító, ugyanakkor művészi nyelvezettel állítják elénk a kisgyermek környezetét: mesélnek játékról és munkáról, családról, állatokról, a természetről, hétköznapi eseményekről és kiemelkedő pillanatokról.
A megfelelő színvonalú szövegvilág rendkívül fontos a korosztály nyelvi-kommunikációs és pszichés fejlődése szempontjából. Életük első éveiben nagyon különböző a gyerekek verbális fejlettsége, a kötetben ennek az életkori sajátosságnak is igyekeztünk megfelelni a különböző nyelvi szinteket tükröző szövegekkel.
A kötetet az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának, valamint a Károli Gáspár Református Egyetem Pedagógiai Karának oktatói állították össze.”

ISBN

9789636037949

Kiadás éve

2025

Kiadó

Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

94

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Csigabiga-palota – Versek és mesék a legkisebbeknek” értékelése elsőként