Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó

Halk szisszenéssel, automatikusan csukódnak be a hipermodern kyotói gyorsvasút szerelvényének ajtajai. Az állomás – Kyoto délkeleti negyedében – néptelen, csak a peronon álló italautornaták jelzőlámpái villannak meg olykor. Senkit nem látni az állomáson, valaki mégis leszállt a vonatról, valaki mégis ide érkezett: Genji herceg unokája, egy törékeny alkatú, rendkívüli szépségű fiatalember. Nem tud semmi biztosat, valami mégis azt súgja neki, itt megtalálja, amit egész életében, századokon át keresett. Egy kolostort s benne a világ legszebb kertjét…Nyomozni egy kép után, amely valamikor talán már felvillant az ember előtt, csak nem emlékszik rá. Nyomozni egy kép után, amelyről nem szerezhető kétségbevonhatatlan tudomás, csupán a hiánya rettenetes. S aztán a folyamatos hiányérzet, ahogy összekeveredik a reménnyel, hogy ami ennyire hiányzik, az biztosan létezik is, csak meg kell találni. Csak alkalmassá kell válni rá, hogy megtalálja az ember. Ez a kutatás, ennek az egésznek a fölfejtése már maga a történet: Krasznahorkai László új regénye ennek a mindig bennünk kísértő képnek a megrendítő, költői megidézése.