Tükör, index, kuplung

45,00lei

– avagy egy negyvenes nő vezetni tanulA Tükör, index, kuplung korunk középkorú, magányos szinglijének bibliája.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

De nem csináltak belőle akkora felhajtást, Sonja is kibékülne a régi módival, mert a szingli-kultúránál semmi sem lehet idegesítőbb. Ezeket a hordákat különféle manőverekkel kilóra eladják, mint a vágómarhát. A szinglik ki-be járkálnak az éttermek ajtaján és fejükben hemzsegnek az online társközvetítők. Mindig egyedül, mindig éppen két szexuális kapcsolat között csörtetnek valahová, és vásárlás-központú beszámolóikkal azt hirdetik, hogy az embernek arra kell törekednie, hogy maga is fogyasztható legyen.”
Dorthe Nors (1970) a kortárs dán irodalom egyik legeredetibb szerzője. 2001-ben debütált Soul című regényével, majd ezt követően 2013-ban, Minna nem tud hol gyakorolni címmel jelent meg egy rövid regénye. Karateütés című novelláskötetét 2014-ben az Egyesült Államokban is kiadták, ami meghozta számára a világsikert. Írásait a legjelentősebb irodalmi lapok közlik. Ő az első dán szerző, akit Oprah Winfrey bemutatott, a New Yorker pedig publikált.

ISBN

9789633553237

Kiadás éve

2017

Kiadó

Park Könyvkiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

200

Szerző

Dorthe Nors

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Tükör, index, kuplung” értékelése elsőként