Megmaradt Szobotkának

A naplóban kommentál színdarabokat, politikai és magánéleti eseményeket. Sugárzóan egyedi stílusát mégis csak későn ismerik el, pedig regényei, mint a Megbízható úriember vagy a Menyasszonyok, vőlegények, egészen újszerű látásmódot hoznak a magyar irodalomba.
A visszaemlékezésein dolgozik, amikor 1982-ben elragadja a halál. ”Ma éjjel ő is, az életünk is úgy eltört, mint egy pohár” – írja Szabó Magda, majd hallatlan lelkierővel nekilát, hogy a cserepekből, az irodalmi hagyatékból, naplókból, levelekből, írásokból, saját emlékeiből a világ számára összerakja egy hányattatott sorsú, kivételes tehetségű író pályaképét, önmaga számára pedig feltámassza rajongásig szeretett férjét.
Szabó Magda naplójából, a Nyusziékból is tudjuk, hogy ők ketten több voltak egymásnak, mint férj és feleség. Egymásnak voltak ők ”szolgái, királyai, zsoldosai, bajtársai, szülei, gyerekei és soha nem csillapodó vágyú szeretői”. Ezért szól két hangon ez a rendkívüli érzékenységgel megírt, egyszerre megrendítő és felemelő kötet, amelyben mindketten hősök és elbeszélők is, akiknek szerelmén nem győzhetett a halál sem.
A Megmaradt Szobotkának az író házaspár, Szabó Magda és Szobotka Tibor négykezese, amely két áhított dologról közöl kellemetlen igazságokat: a sikerről és az igaz szerelemről. Az egyik keserves érzés, hogy a győztes szájában megkeseredik saját sikereinek íze, ha a hozzá legközelebb álló küszködését kell néznie, a másik pedig, hogy milyen húsba vágó fájdalom, ha pont a kiszolgáltatott időskor kezdetén marad magára az, aki öröknek hitte a véd- és dacszövetséget. A férj töredékes önéletírása és a feleség itt megkezdett gyászmunkája úgy fonódik össze ebben a könyvben, mint a közös öröklétre vágyó, fákká változó Philemon és Baucis egymásba kapaszkodó ágai. – SZÉCSI NOÉMI