Mert a Csodának nincsen párja

47,00lei

Csinszka összegyűjtött versei\”Az Ady verseket, mint tudod nem én írtam, a Márffy képeket, mint tudod nem én festem – de irtózom már mindég olyan várakból tekintgetni a nagyvilágba – ahol legjobb óráimban is csak nemes apród vagyok.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Sokoldalú tehetséggel áldotta meg a sors, a művészet számos területén kipróbálta magát. Rajzolni tanult, verseket, novellákat, szépirodalmi igényű leveleket írt, lelkesedett a fotográfiáért. Szépsége, érzékenysége, tehetsége sokakat megérintett és megihletett. Felesége és múzsája lett Ady Endrének, majd később Márffy Ödönnek, azonban ő nem érte be ennyivel, ”saját jogán” akart művész lenni, és maradandót alkotni. Kéziratai sokáig fiókban maradtak, verseit először csak 1931-ben jelentette meg.
A Mert a Csodának nincsen párja című kötet Csinszka jelenleg fellelhető összes versét gyűjti egybe. Az 1931-ben közzétett első és egyben utolsó verseskötetéhez képest – Csinszka közgyűjteményekben található levelezésének, memoárjainak és a korabeli sajtónak az áttekintésével – újabb és újabb, eddig ismeretlen szövegek kerültek elő. E könyvben a diáklány, majd feleség, múzsa és költő verseit, rajzos kéziratait, versben megírt üzeneteit, leveleit olvashatjuk, számos, máig kiadatlan költeménnyel együtt.

ISBN

9789634750345

Kiadás éve

2017

Kiadó

Jaffa Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

176

Szerző

Csinszka

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Mert a Csodának nincsen párja” értékelése elsőként