Álarc és koszorú

Ennek a magatartásnak legfontosabb jegye az ”iskolánkí- vüliség”: vagyis – miként Hamvas fogalmaz – a ”magány, függetlenség, szuverenitás és autonómia”. Az esszéista ebben a független perspektívában ”egész sereg szent látványban részesül, s mindegyik látvány, teória, ihlet, koncepció, külön világot teremt”. A kötetben szereplő valamennyi esszé: egy-egy ilyen külön világ.
”Csak az szeretheti az életet mélyről és igazán, aki tudja, hogy meghal, mint ahogy a csók annál forróbb és édesebb, minél több benne a pillanat. Az ember nem több, mint a fa, virág, állat, kristály, láng vagy víz. De nem is kevesebb. Az ember természet, s mert természet: hatalom, s mert hatalom: isten. Milyen irtózatos életvágy ragyog oly erőből, mint a fény! Ó ”heroikus napsugár”, életed egy villanás, – halálod születésed pillanata: ezért tied a világon a legszebb tündöklés!” (Álarc és koszorú)
[TARTALOM: Nietzsche-jubileum – Új középkor – A négyszázéves Montaigne – Vázlat egy apokaliptikus történetfilozófiához – Álarc és koszorú – Igen is, meg nem is (Ars poetica) – Természettudományos mitológia – Az orosz emigráció történetfilozófiája – Bizánc – A magány szociológiája – Modern apokalipszis – Egzisztenciafilozófia – Kultúrmorfológia – Az asztrológia újjászületése.]