Lucrezia Borgia

Maria Bellonci műve ebben a könyvtárban külön polcra kívánkozik, Bellonci ugyanis a pró és kontra elfogult szerzők alapos tanulmányozása után újraalkotta a reneszánsz nagyasszonyának alakját. Kortárs történészek (többek közt Machiavelli, Guicciardini) krónikái, levelezések, naplók, követi jelentések, leltárjegyzékek, egyéb levéltári dokumentumok, forrásmunkák segítségével megírta a maga verzióját: egy regényesen eleven, rejtélyekkel teli, lélektanilag hiteles, izgalmas, érzéki, véres, néha mocskos históriát, amelyben Lucrezia Borgia szerepe kulcsfontosságú, de nem azért, mert nagy méregkeverő volt, ahogy a vadromantika korában ábrázolták, hanem azért, mert nem volt az. Nem az volt. A nagypolitika szálait testvére, Cesare és apjuk, a szörnyeteg VI. Sándor szőtte hosszú pápasága során, Lucrezia inkább a szerelemhez szeretett volna érteni. Tizenegy éves korában menyasszony, tizenhárom évesen feleség; második házassága idején tizennyolc, a harmadik idején huszonkét éves. Egyik férjválasztásba sem volt beleszólása. Politikai adásvétel tárgyaként a dinasztikus utódszaporítás volt az élete (szült is legalább nyolc gyereket), a plátói nagy szerelem pedig a mindenkori mentsvára.
A Lucrezia Borgia 1939-ben jelent meg először. Az azóta már világszerte számtalan kiadást megért mű a reneszánsz Itália egyik legihletettebb ábrázolása: amit a forrásokból merít, az valóság, amit az írói fantáziából, az akár így is lehetett.