GMO – A pusztítás magjai
A génmanipuláció titkolt céljaEz a „GMO – A Pusztítás Magjai” című kötet egy, a II. világháborút követően London helyett Washingtonban koncentrálódó, kis méretű társadalmi-politikai elit által végrehajtott projektről szól.
A könyv a háború utáni világ erőforrásainak, hatalmi erőkarjainak, kiválasztott kevesek általi felügyeletének története. Mindenekelőtt a kiválasztott kevesek kezében összpontosuló hatalom fejlődésének története, amely során még a tudomány is ezen kisebbség igényeit szolgálta ki. Ahogyan azt Kennan javasolta 1948-as belső használatú memorandumában, gátlástalanul haladtak a céljuk felé, maguk mögött hagyva „az altruizmus és a világgal szembeni jótékonykodás luxusát.”
Az új évszázad első éveire világossá vált, hogy nem több, mint négy hatalmas, multinacionális vegyipari cég vált globális játékossá a legtöbb ember számára a mindennapi élelmezés legalapvetőbb elemeit jelentő élelmiszeripari termékekre – kukorica, szójabab, rizs, búza, egyes zöldségek, gyümölcsök, illetve gyapot -, valamint a genetikailag módosított, a betegségekkel, így többek közt állítólag a halálos H5N1-gyel, a madárinfluenzával szemben is ellenálló baromfira, továbbá génmódosított sertésre és marhára vonatkozó szabadalmak ellenőrzését illetően.
A négy magáncég közül három több évtizede köthető a Pentagonban folytatott vegyifegyver-kutatásokhoz. A negyedik, névleg svájci vállalat a valóságban angol dominancia alatt áll. Ahogy az olaj, úgy a GMO is zömmel angol-amerikai globális projekt…
ISBN | 9786155647680 |
---|---|
Kiadás éve | 2019 |
Kiadó | Magyar Menedék MMK Kft. |
Kötés | kemény kötés |
Oldalszám | 422 |
Szerző | F. William Engdahl |
Vélemény írásához lépj be előbb.
Értékelések
Még nincsenek értékelések.