Miháél, Miháél

Hánná ugyanis valamiféle modern izraeli Bovaryné: emlékei, álmai romantikusak, azaz a kaland és az érzékiség ösztönei törnek fel benne egyre kényszerítőbb erővel, s kerülnek szembe elfojtott életével. Az álmok logikáját követő rendben kavarognak benne az olcsó, néha szélsőségesen szentimentális emlékek gyermekkora kedvenc hőseiről, Sztrogoff Mihályról, Nemo kapitányról és a többiekről. S látomásainak még fontosabb elemeként megjelenik és felnő benne – vele együtt – az a két arab kisfiú, akikkel kislány korában együtt játszott. Noha a valóságban bizonyára valamelyik menekülttáborban nyomorognak, Hánná kényszeres fantáziaképeiben az életerő, a kaland jelképeivé válnak, s amikor képzeletben odaadja magát nekik, ezzel mintegy szimbolizálja azt az elfojtott bűntudatot, amellyel az író szerint minden izraelinek szembe kell néznie.