Laura modellje

Itt egy ”Lolita”-ízű, anatómiai pontossággal kidolgozott, kivételesen lehangoló szexjelenet egy gyereklány és mostohaapja között, egy elképesztő hasonlattal az égbe emelve, majd egy másikkal a földbe döngölve, ott egy Virginia Woolf-szerűen prizmatikus vendégségi jelenet, máshol egy lánykollégium finom erotikus játékai, megint máshol egy öreg és kövér professzor testi viszontagságainak gonoszkodó részletezése, egy újabb helyen pedig különös eszmefuttatások a hindu megvilágosodásról.
Úgy bóklászunk a Flora, az orosz emigránsoktól származó, törtető és titokzatos nő és férje, az önmegsemmisítés meditatív technikáival kísérletező neurológus, Philip Wild sorsát felvázoló mondatfoszlányok és cédulák között, ahogy Nabokov egyes hősei próbálják más Nabokov-hősök kéziratiból és feljegyzéseiből megalkotni önmagukat, vagy legalább egy saját történetet – ahogy pedig szép lassan elfogynak a kártyák, nemcsak az életükért (vagy épp a halálukért) küzdő regényhősök, hanem maga a szerző is szembenéz a végső pusztulással.