Színpadi beszéd – Nem csak színészeknek, 130 gyakorlattal

44,00lei

„Ez a könyv életem fontos szakaszában jelent meg először Beszéd 1. Integrált színészi kommunikáció címmel.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Régi alcíme – Integrált színészi kommunikáció – azt jelzi, hogy többről van szó, mint önmagában vett beszédtanulásról. Szó lesz technikáról és művészi munkáról, mozgásról és beszédről, zenéről és gesztusokról, sok mindenről, ami megtanulható annak érdekében, hogy a legpontosabban fejezhessük ki magunkat a színpadon és az életben.”
Dr. Illés Györgyi 1990-ben végzett színművészként Szinetár Miklós osztályában. A budapesti Katona József Színházban játszott, rendezett, közben tizenhat éven át művészi beszédet oktatott a Színház- és Filmművészeti Egyetem színművész szakán és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem több tanszékén. Jelenleg is több egyetem vendégtanára, óraadó oktatója. 2007-ben doktorált, munkájában a Színház- és Filmművészeti Egyetem beszédoktatásának teljes megújítására tett javaslatot, alkotott új módszert és tankönyvet, melynek megújult változatát tartja kezében az olvasó.
Tanárként, nem hétköznapi módszerével, több mint százötven művészt és közel négyszáz civil foglalkozású vezetőt indított el az oldott, stresszmentes kommunikáció útján. A személyi tréningek mellett tevékenységei közé tartoznak a saját metodikán alapuló, kommunikációs és önismereti témákat érintő kreatív programok is.

ISBN

9786158091510

Kiadás éve

2019

Kiadó

Beszédcentrum Okt. és Kult. Bt.

Kötés

puha kötés

Oldalszám

137

Szerző

Illés Györgyi

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Színpadi beszéd – Nem csak színészeknek, 130 gyakorlattal” értékelése elsőként