Mindenki, akit gyűlölsz, meg fog halni

Te mindig olyan vagy, amilyen lenni szeretnél? És mikor nem, akkor mitől félsz? Máthé Miklós Mónikával beszélgettünk.

…

Mindig arra kérem az embereket, hogy hozzanak magukkal egy könyvet, ami valamiért fontos volt nekik és szerintük még valaki másnak is érdemes lenne azt elolvasni, és lehetőleg lehessen beszerezni, ha felkeltjük vele valakinek az érdeklődését. Aztán van, hogy így történik, van, hogy kevésbé, végeredményben a történet a legfontosabb.

Mónika két könyvet is hozott magával. Ha valami kellemes, könnyed, időnkénti felhősödéssel tarkított történetben helyeznéd el magad, akkor lapozd fel a Janikovszky Éva Aranyesőjét – legalábbis szerinte mindenképp jó döntés. S bár az első olvasásélményt pontosan nem is tudja időhöz kötni, jó ideje évente előveszi újraolvasás céljából, s mindennek egy gondolat az oka: „Van az úgy, hogy az ember végignéz egy filmet, s csak jóval később érti meg azt, amit látott. Jóval később döbben rá, hogy amin nevetett, az tulajdonképpen sírni való, és amin meghatódott, az inkább nevetséges, mint szomorú. Így történt ez valahogy ezzel az estével is.”

Ez az az érzés, amihez vissza szokott térni, valamint azok a képpé formált, apró mozzanatok hagynak benne mély nyomot, amit az ilyen mondatok rejtenek magukban: „Andrásból mindig valahonnan mélyről indul el a mosoly, s lassan áradva tör utat, hogy végül is kikössön a szája szögletében.”

Mónika elhozta azt a könyvet is, amit éppen most olvas, angolul. Egy skót humorista gondolatai a világról, kapcsolatokról. Szerinte, akinek kedves a stand up műfaj, és nem irtózik a nyelvi pontosságoktól, valamint a szókimondástól, annak érdekes lehet Daniel Sloss Everyone You Hate Is Going to Die (Mindenki, akit gyűlölsz meg fog halni) című írása. Azt szereti benne, hogy megengedi, sőt arra ösztönzi az embereket, hogy olyanok legyenek, amilyenek mindaddig, amíg ezzel nem ártanak másoknak.

De beszéltünk még Szabó Magdákról és az újraolvasás öröméről, amiről én nem sokat tudok, így csodálattal hallgathattam. És kiderült, hogy Mónika szinte bárhol olvas, az utóbbi években leginkább telefonja képernyőéről, hiszen az mindig vele van. A helyszínek is változatosak, ha nem otthon elalvás előtt vagy éppen közben, akkor várakozva, hiszen úgy gondolja, hogy az olvasás más értéket ad az időnek, akár napi néhány oldal is.

Egyik kedves fagyizóhelyére hozott el minket beszélgetni, ahová két, számára nagyon kedves baráttal járogattak. És azt vettük észre, amikor épp nincs menetidő, és nem akarnak egy seprűt rádsózni, olyankor annyira nyugis, hogy olvasni is lehetne.