A Bánffy-misszió – Bukarest, 1943

29,00lei

Az 1943-as magyarromán békekötési kísérlet előtörténete, gróf Bánffy Miklós külügyminiszter tárgyalásainak ténybeli, hangulati részletei a hivatalos beszámolókból és a külügyminisztérium egyéb irataiból, végül saját feljegyzéseiből bontakoznak ki a kötetben.

A termék megvásárlásával 2 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Utazása mélyen elhallgatott célja azonban az volt, hogy titokban egy másik volt miniszterelnökkel találkozhasson: Iuliu Maniuval, a Nemzeti Parasztpárt vezetőjével, aki Ion Antonescu marsall angolbarát ellenzékének vezéralakja volt. Maniu ugyanis még 1942-ben találkozót kért Bethlen Istvántól, aki, minthogy a németek szoros megfigyelés alatt tartották, nem kereshette fel Bukarestben. Bánffy az ő titkos megbízásából kísérelt meg egyezségre jutni Maniuval Magyarországnak és Romániának a háborúból való egyidejű, összehangolt kilépéséről, a Hitler-ellenes koalícióhoz való csatlakozásáról. Mivel mindkét próbálkozás: a félhivatalos taktikai fedőakció és a titkos stratégiai egyezségkötés is sikertelenül végződött, Bánffy június 24-én távozott Romániából. Tömör összefoglalásban ez volt az úgynevezett Bánffy-misszió. Az 1943-as kísérlet történetileg csupán az egyik és nem is a legfontosabb eseménye, magyarromán viszonylatban azonban kiemelkedő mozzanata volt azoknak a békekötési kísérleteknek, amelyeket a magyar vezetés németellenes csoportja folytatott az angolszászokkal a háború 1942. végi katonai fordulópontja, a német és román haderő végzetes vereségei után. A célját és a történelmi helyzetet tekintve korántsem mellékes kimenetelére nézve teljes kudarchoz vezető epizód saját életpályáját tekintve is fontos diplomáciai szerepvállalás, utolsó előtti emlékezetes politikai cselekedete volt Bánffy Miklósnak.
Az előtörténet, Bánffy tárgyalásainak ténybeli, hangulati részletei a hivatalos beszámolókból és a külügyminisztérium egyéb irataiból, végül saját feljegyzéseiből bontakoznak ki. Az elfeledett próbálkozás teljességre törekvő feldolgozása a szépíró, a képzőművész és a kulturális intézményteremtő megismerése mellett a politikus Bánffy redivivusához szeretne hozzájárulni. A diplomáciai iratokban való elmélyedéshez a korábbi forrásközlések, emlékiratok és feldolgozások áttekintése szolgál bevezetésként. Az események felidézése, az ellenérdekű felek törekvéseinek nyomon követése, Bánffy és Maniu gondolkodásának megismerése, továbbá a korabeli magyar diplomácia működésébe való betekintés talán nemcsak a 2014-es Bánffy-emlékévben bizonyul hasznosnak.
Tartalomjegyzék 1. Bánffy Miklós élete és műve 2. Mit tudunk a Bánffy-misszióról? 3. A kettős küldetés 4. Az utolsó évek

ISBN

9786155491849

Kiadás éve

2014

Kiadó

NKE Szolgáltató Kft.

Kötés

puha kötés

Oldalszám

320

Szerző

Csapody Miklós

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A Bánffy-misszió – Bukarest, 1943” értékelése elsőként