A csöndet úgy

Ugyanakkor az eszközt használó ember lehetőségei a minimális készlettel is végtelenek. Bartis Attila fotográfiáinak világa, ahogyan prózájának világa is, szigorúan önkorlátozó. Figyelmes, kegyetlenül pontos – vagy a jelentés érdekében kíméletlenül homályos –: minden mozzanatában tartalmas. A készülék adta szűk lehetőségek éppen hogy megtermékenyítik a dolgokat, melyek lát és láttat. Az ő mindennapjainak dolgait; Bázeltől Marosvásárhelyig, profántól a szentig, a nő beszédes ajkaitól az apa végső csendjéig – a megkerülhetetlenségeket, és az ezek emlékét idéző tárgyakat, mozdulatokat, időt és helyszíneket. A 365 kép ettől a jelentésgazdagságtól lesz egyszerre személyes és publikus. Ebben az alig-színű, rontott minőségű sorozatban (mely talán magának az emlékezetnek a metaforája) a szemek, a feliratok, a hiányok és túlcsorduló többletek a legsűrűbb idő esszenciáját adják, amely magába zár a történeteivel, és nem enged szabadulni a benyomások emlékétől.