A döntés évei – Németország és a világtörténelmi fejlődés

63,00lei

A kötetet Csejtei Dezső és Juhász Anikó tanulmánya zárja, mely a spengleri gondolatok megértését segíti.
Oswald Spengler (1880-1936) német idealista filozófus, történetfilozófus, a „konzervatív forradalom” elméletének egyik teoretikusa. Legnagyobb hatású műve, A Nyugat alkonya száz év távlatában is időszerű és helytálló – Spengler gondolatait H. Kissinger „meghökkentően pontos jóslatoknak” nevezte. A szóbeszéd szerint müncheni otthonában bekövetkezett halálát a nácik okozták.

A termék megvásárlásával 5 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Oswald Spengler utolsó nagyszabású műve, A döntés évei 1933 augusztusában jelent meg, és a maga idejében szenzációt keltett. Nemcsak azért, mert ez a mű, amely már Hitler és a nemzetiszocialista mozgalom hatalomra kerülése után látott napvilágot, ama kevés művek egyike, amely nyíltan bírálta a már kiépülő nemzetiszocialista berendezkedést, hanem azért is, mert ez a kötet is kasszasikernek bizonyult: bő két hónap alatt százezer példányt adtak el belőle.
Spengler e könyvében voltaképpen annak a konzervatív oldalnak a véleményét fejezi ki, amely ugyan élesen szemben állt a korábbi weimari köztársasággal, de a hatalomra jutott nemzetiszocialista mozgalmat sem tudta elfogadni. Spengler itt jobbról, konzervatív-arisztokratikus szemszögből bírálja a nemzetiszocializmust, mint egy selejtes tömegmozgalmat. Ez egyben igazolja azt is, hogy a hitleri rendszer elemző, éleshangú kritikája nemcsak baloldalról, hanem jobboldali, konzervatív szempontból is lehetséges.
Emellett a kötet tartalmaz számos olyan meglátást, előrejelzést, melyek a mi korunkban legalább annyira érvényesek, mint megírásuk idején. A napnyugati civilizáció lassú hanyatlása már hosszú ideje tart, napjainkra pedig új nagyságrendet ért el.
A döntés évei egyik utolsó dokumentuma annak a széleskörű konzervatív, intellektuális mozgalomnak, mely nagyjából 1919 és 1933 között élte virágkorát Németországban, és amelyet a szakirodalom „konzervatív forradalomnak” nevez.
Spengler éleslátása, gondolatai- a feltárt folyamatok és tendenciák kibontakozását látva – ma talán aktuálisabbak, mint amikor papírra vetette őket.

ISBN

9786156702180

Kiadás éve

2024

Kiadó

HITEL KÖNYVKIADÓ KFT.

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

352

Szerző

Oswald Spengler

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A döntés évei – Németország és a világtörténelmi fejlődés” értékelése elsőként