A hét főbűn – Kevélység – A létezés szenvedélye

Vajon sze­re­pet kap­nak-e ko­runk tár­sa­dal­má­ban is, vagy netán már el­avult­nak szá­mí­ta­nak egy olyan vi­lág­ban, ahol „min­den el­megy”, ahol már min­den ha­tárt meg­szeg­tünk. Fel­ele­ve­nít­he­tők és új­ra­ér­tel­mez­he­tők, netán be­épít­he­tők a pszi­cho­ló­gi­á­ba és a pszi­cho­ana­li­ti­kus te­rá­pi­ák­ba? Egy biz­tos: vé­tek­ről és bűn­ről lehet idő­sze­rű­en be­szél­ni. Ebben az új so­ro­zat­ban hét tudós kutat az újabb vá­la­szok után. A fő­bű­nö­ket egé­szen szo­kat­lan, mai szem­lé­let­tel vizs­gál­ják, amely már távol áll attól a val­lá­sos ha­gyo­mány­tól, amely­ben ere­de­ti­leg meg­for­má­lód­tak. Kor­sze­rű­en, in­kább ki­áll­ha­tat­lan szen­ve­dély­ként ér­tel­me­zik őket.
A hoz­zá­juk való vi­szony az em­be­ri­ség azon ké­pes­sé­gét fe­je­zi ki, amellyel kü­lönb­sé­get tesz jó és rossz kö­zött. Be­szél, anél­kül, hogy má­sok­ra fi­gyel­ne, és min­dig igaza van: nagy­ké­pű. Meg­van a pénze és a ha­tal­ma, azt akar­ja, hogy min­den tőle in­dul­jon ki: ön­telt. Gyö­nyö­rű és el­ér­he­tet­len, min­den moz­du­la­tá­ban saját tes­té­re össz­pon­to­sít: hiú. A ke­vély­ség a bűnök ere­de­te: ta­la­já­ból táp­lál­ko­zik a többi bűn, me­lyek mind ennek kü­lön­bö­ző for­mái. A ke­vély­ség ugyan­ak­kor a csúcs­pont­ja és a be­te­tő­zé­se is ugyan­en­nek a sor­nak: a bűnök ki­rály­nő­je. Tehát ha a többi mind hi­á­nyoz­na, ha egy ember élete egé­szé­ben eré­nyes, sőt tö­ké­le­te­sen er­köl­csös lenne, és a gőg ko­ro­náz­na meg ennyi erényt, akkor az ön­ma­gá­ban ele­gen­dő lenne ahhoz, hogy rontó ár­nyék­kal be­bo­rít­va, meg­sem­mi­sít­se ezt az éle­tet. A gőg egy­ma­gá­ban, lévén a bűnök leg­sú­lyo­sab­bi­ka, képes kár­ho­zat­ra ren­del­ni az em­bert. Ere­det és csúcs­pont.