A magyar várak szerelmese

149,00lei

„Egyesek értetlenül állnak az előtt, hogy mi vitte távoli vidékekre, mi késztette arra, hogy szépséges tájakat, hegyormon magasodó, büszke várakat, romokat örökítsen meg.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A kollektív tanácstalanság számomra érthetetlen. A várak esetében aligha a megrendelés, sokkal inkább a romantikus szenvedély vihette a fáradságos utakra, különben nehéz megmagyarázni, hogy a több mint 100 évvel ezelőtti körülmények között, nagy, súlyos felszereléssel, úttalan utakon, hegyeket mászva, gyalog, esetleg szekéren zötyögve járta volna be feleségével, aki társa volt a laborálásban, a nem egyszer Isten háta mögötti vidékeket. Ezek a képek nem illeszthetők a riport- és szociofotók sorába, hiszen nemhogy nem az ember a tárgya a várképeknek, s ha meg is jelennek rajtuk, az mondhatni, a fényképész szándéka ellen történik, jóindulattal szólva mellékesen, a távolban, mintegy kikerülhetetlen részeiként a tájnak.”

ISBN

9788081600449

Kiadás éve

2017

Kiadó

Gabriel Méry-RATIO

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

308

Szerző

Müllner János

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A magyar várak szerelmese” értékelése elsőként