A mozdulatlanság örökbefogadása

kiállítás-megnyitók, bemutatások, ajánlások -, az esszé is egy konferenciára készült.
Az alkotások dobogó szívek előtt állnak sorfalat, a végtelen semmivel szemben. Legmeggyötörtebb sorsúak közülük a versek.
Az igazi tehetségek által írt versek részei a természetnek.
Olyanok, mint a fák, a kövek, a folyók vagy a jelentékteleneknek tűnő tárgyak, melyek élnek, különös hatásúak, látásmódjukat rögzítik, a más-más létezés törvényei szerint és törekednek, hogy eljuttassák a világnak. Az emberekben ez ”érzésként” jelentkezik. Csak kivételes művészek képesek arra, hogy értelmezzék és beépítsék kifejezéskészletükbe.
Verset írni állandóan nem lehet, mert a rutinjellegű megoldások kisajátítják az alkotást, ­kiüresítik a stílust. Mihelyt észreveszi ezt a költő, azonnal abba kell hagyni a versírást hosszabb időre. A közbeni külső-belső tapasztalatokat, élményeket kezdőként kell megírni.
Ez azt is kifejezi: a költő alázatosan szolgálja a tehetségét. Nagyon fontos, hogy a költőben legyen alázat a költészet iránt. Egészen biztos vagyok, Szapphó alázatos áldozatot mutatott be a köl­tészet istenének, rendszeresen.
A mélységes Én föltárulkozását jelentő szavak néha az elviselhetőség határára érnek, olyankor nem gyönyörködtetnek, egyébként – igen.
Az igazi verseknek megmagyarázhatatlan mélységük és kisugárzásuk van.