A rettenetes, a csodálatos

45,00lei

Az élet rettenetesen veszélyes. Minden pillanatért, amit megélünk, hálát kell adnunk.Feldmár András 1940-ben született Budapesten, 1956-ban vándorolt ki Kanadába, ahol előbb matematikus lett, majd pszichológiát és filozófiát tanult.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Szakemberekkel, teológusokkal, művészekkel és elszánt civilekkel arra keresi a választ, hogy hogyan tudnának a lélek és tudat sebeitől szenvedő emberek az orvos-beteg reláció kiszolgáltatottsága helyett élő, szeretetteli kapcsolatokból erőt merítve meggyógyulni. Feldmár a mai napig aktívan dolgozik terapeutaként, tanít, illetve számos szervezet számára végez tanácsadói munkát. Rendszeresen jön Magyarországra, ahol a Feldmár Intézet szervezésében előadásokat tart, csoportokat vezet. 2012-ben a Büntetés-végrehajtási Szolgálatért Emlékplakett bronz fokozatával tüntették ki, a fogvatartottak társadalmi reintegrációjával összefüggő módszerek kialakításáért és azok sikeres alkalmazásáért. A fogvatartottak társadalmi reintegrációját célzó Mesekör programért 2013-ban ERSTE Alapítvány Társadalmi Integrációs Díjat kapott.
A könyv Feldmár András 2016 nyarán, ”A rettenetes, a csodálatos” címmel tartott előadásának anyagából készült, a Feldmár Intézet közreműködésével.

ISBN

9789633043837

Kiadás éve

2016

Kiadó

HVG Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

90

Szerző

Feldmár András

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A rettenetes, a csodálatos” értékelése elsőként