A rovás jelrendszer, mint útikönyv

45,00lei

Az élet nevű túráhozHosszú, hosszú idővel ezelőtt az emberi lények a maihoz képest egészen más minőségű tudatossággal, és ehhez illő kommunikációval és megismeréssel rendelkeztek.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A nyelv és az írás használóit ezért hívták úgy, a MAG népe!
Ehhez képest tudományos körökben ma mégis általános nézet, hogy volt egy bizonyos ősmagyar horda, akiknek nagy sötétségük közepette a kereszténység felvétele hozta el a fényt, mígnem az első keresztény királyuknak, sikerült egycsapásra európai mintaállamot szervezni belőlük.
A fent olvasható két út, két megközelítése a magyar őskultúrának. A másodikat minden magyar gyereknek jól megtanítják az iskolában, s tipikus példa arra, hogy jaj annak a népnek, amelyiknek az ellenségei írják a történelmét!
Mert az igaz hogy a keresztény térítőknek köszönhetően nem sok tárgyi lelet maradt meg az ősmagyar múltból. – De ami megmaradt az a legfurcsább és a legérdekesebb régészeti lelet az emberiség történetében, és bőven elég arra, hogy a napnál világosabban rekonstruálni lehessen belőle az igazi magyar ősműveltséget! Ezért nem kevesebbet szeretne ez a könyv, mint hivatkozási alapot nyújtani a Magyar őskultúrával, és ősműveltséggel kapcsoltban, ami nem veszett el, csak bujkált!
S bujdosó a saját hazájában a mai napig…

ISBN

9789631210804

Kiadás éve

2014

Kiadó

Magánkiadás

Kötés

puha kötés

Oldalszám

216

Szerző

Juhász Zsolt

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A rovás jelrendszer, mint útikönyv” értékelése elsőként