A sátáni versek

Nagy-Britannia ekkor úgy döntött, hogy a nyugati demokrácia nevében megvédi a szerzőt, aki jó tízéves bujkálásra kényszerült.
A regény maga – lévén irodalom – természetesen senkit és semmit nem fenyeget. Remekmű, amely szól életről és hitről, szabadság- és istenkeresésről, Keletről és Nyugatról, valamint arról is, hogy az ember, bárhogy kapálódzik ellene, élete végéig ott hordozza magában a szülőföldjét. Mindezt Rushdie varázslatosan egyedi, mesemondó, a magyar Olvasók előtt már jól ismert nyelvén.
S bár a fatva azóta sem szűnt meg, hiszen csak az vonhatja vissza, aki kimondta, ő pedig már nincs az élők sorában, a szerző nemcsak a szabadságát nyerte vissza, de újabb és újabb mesterművekkel örvendezteti meg olvasóit.
”Kérdés: mi a hit ellentéte?
Nem a hitetlenség. Az túl végleges, bizonyos, lezárt. Maga is egyfajta hit.
A kétely.
Emberi állapot, de mi van az angyalokkal? Ők, akik félúton vannak Allahisten és a homosap közt, kételkedtek-e valaha? Igen: egy nap Isten akaratát megkérdőjelezve, motyogva bújtak meg a Trón alatt, tiltott kérdéseket merészeltek feltenni: antikérdéseket. Jól van ez így? Nem lehet vitatni? Szabadság, a régi antikérdés. Ő természetesen megnyugtatta őket, alkalmazta vezetői készségeit á l’isten. Hízelgett nekik: ti lesztek akaratom eszközei a földön, az ember megváltása-kárhozása, a szokásos dolgok satöbbi. És hókuszpókusz, a tiltakozásnak vége, fel a glóriákkal, vissza a munkába. Az angyalok könnyedén megbékíthetők; hangszerré kell változtatni őket, és máris játsszák a hárfiadalt. Az emberi lények keményebb diók, ők bármiben tudnak kételkedni, még abban is, amit a tulajdon szemükkel látnak. Amit a tulajdon szemük mögött látnak. Ami a csukott csipájuk mögött történik, miközben süllyednek nehéz szemhéjjal… az angyaloknak nincs valami nagy akaratuk. Az akarat ellenkezés; a behódolás elutasítása; eltérő nézet.”