A világ titkos története

75,00lei

Ez a könyv az első olyan kiadvány, amely a titkos társaságok nézeteinek és írásműveinek tükrében mutatja be a világ teljes történetét- az idők kezdetétől egészen napjainkig.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Ebben a történelemben minden másképpen van, a világ a feje tetejére állt és kifordult önmagából.
A világ titkos történetének lényege abban a meggyőződésben rejlik, hogy az ember módosult tudatállapotba kerülve betekintést nyerhet a kozmosz tulajdonképpeni működésébe, amely hétköznapi – gyakorlatiasan, józan ésszel megélt- életünk során rejtve marad előttünk. Ez az alternatív történelem azt is bizonyítja, hogy különféle titkos technikák alkalmazásával olyan kiválóságok tapasztalták meg a megváltozott tudatállapotokat, mint Leonardo da Vinci, Isaac Newton és George Washington, s tettek szert természetfeletti szintű értelmi képességekre.
Számtalan könyv jelent meg már erről a témáról, ám ezekből furcsa mód nem derül ki, hogy mit is állítottak valójában a titkos társaságok. E kötet szerzője sok segítséget kapott kutatásaihoz egy barátjától, aki több titkos társaságnak tagja, s ezek egyikében a legmagasabb fokozaton is beavatást nyert már.
Az Olvasó másképpen fogja látni a világot, miután elolvasta ezt a könyvet. Nyilvánvaló lesz számára, hogy a bennünket körülvevő világban, a középületekben, az emlékművekben, a képzőművészeti és irodalmi alkotások legjavában, egy alma magjainak elrendezésében, a hét napjainak nevében, sőt még a gyermekeinknek mesélt mesékben is- kódolt formában lépten-nyomon felismerhető egy titkos filozófia.

ISBN

9789636894641

Kiadás éve

2011

Kiadó

Gabo Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

477

Szerző

Jonathan Black

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A világ titkos története” értékelése elsőként