A Zrínyiek – A lángelme

52,00lei

A nagy sikert aratott első ZRÍNYI-kötet, – A gránitlelkű – után a kultusztrilógia II. részében – most – a legendás család következő tagját, a \”lángelméjű\” Zrínyi Miklóst, a szigetvári hős dédunokáját,aki egyszerre volt költő és hadvezér, politikus és hadtudós, a nemzeteken átívelő arisztokrácia vezető egyéniségét mutatja be!Az európai történelem kereke a XVII.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Dúl a Harmincéves háború, katolikusok esnek protestánsoknak, Erdély pedig I. Rákóczi György fejedelemmel a helyét keresi a katolikus Habsburgok és a török között, politikailag és katonailag kiszolgáltatva az utóbbinak. A végeken békeidőben is háború dúl, a török portyázók fosztogatnak, újabb területet remélnek elhódítani…Zrínyi Györgynek, a szigetvári hős unokájának 1620-ban fia születik, Miklós László, s rá egy évre a második, Péter. Az apa rettenthetetlen és vakmerő harcos, a Zrínyi birtok kőkemény védelmezője, a török babonásan féli őt.S hogy miként alakul a Zrínyi testvérek, Miklós és Péter gyermekkora, hogyan jutnak korán árvaságra? Ki támogatja, neveli, iskoláztatja őket, s mily bonyodalmak mellett lépnek tizenévesen apjuk, nagyapjuk és legendás dédapjuk nyomdokaiba? Miből tartják fenn a hatalmas Zrínyi birtokot? Miért harcolnak, s mi okból tekinti őket az udvar békeszegőknek?Ez a monumentális kalandregény mindenre választ ad…Nyomon követi a viharos esztendőket, a testvérek török elleni harcait, a politika ármánykodásait. Miklós magas méltóságot tölt be bánként, s az egész élete merő harc és küzdelem, ha nem a törökkel, akkor a bécsi udvar vele packázó politikusaival.Költő és katona, hadvezér és a hadtudományok avatott tudósa. Megtudhatja, miként érett politikussá, megismerheti katonai erényeit!Legyen ott Zrínyi Miklós legendás portyáin, véres csatáiban, a legendás téli hadjáratában. Szinte a saját szemével láthatja az eszéki török híd felgyújtását, a Mura mentén Zrínyi-Újvár építését, ostromát…És láthatja a tragikus véget, az erdőben a sebzett vadkant, amely Zrínyi Miklósra támad, kioltva egy zseniális elme életét… Előfordulhat, hogy másként történt, mint ahogy azt századokon át tudtuk?

ISBN

9789638961952

Kiadás éve

2015

Kiadó

Családi Könyvklub

Kötés

puha kötés

Oldalszám

642

Szerző

Benkő László

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„A Zrínyiek – A lángelme” értékelése elsőként