Amit szerettem

59,00lei

\”A rólunk szóló történeteket csakis múlt időben mesélhetjük el. Visszafelé peregnek onnan, ahol a jelenben állunk, és többé nem a történet szereplői, hanem a szemlélőik szólalnak meg\” – írja az idős Leo Hertzberg művészettörténész professzor a regény utolsó lapjain.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Attól függően, hogyan rendezgeti őket, hogyan viszonyulnak ezek a tárgyak egymáshoz a térben, hívódnak elő érzései és a múlt eseményeinek értelmezései.
Hertzberg professzor fiatalkorában vásárolt egy Bill Wechsler-festményt. Majd Wechslerék a szomszédjukba költöznek, és így veszi kezdetét a szerelemnek és barátságnak, veszteségnek és helytállásnak ez az erőszaktól, kétszínűségtől, gyilkosságtól és szenvedélytől legkevésbé sem mentes, rendkívüli története. A SoHo kifinomult művészvilágának galériáiban és a művészeti egyetemeken forgolódó Hustvedt-hősök olyannyira el vannak foglalva azzal, hogyan tegyék láthatóvá önmagukat a külvilág számára, hogyan váljanak ők maguk is műalkotássá, hogy saját életük megélésére nemigen marad idejük. Hazugságaik, megtévesztéseik és bizonytalanságaik láttán az olvasó újra meg újra felteszi a kérdést, hogy vajon érvényesek-e még napjainkban a viselkedésünket irányító társadalmi, pszichológiai és erkölcsi korlátok.
Siri Hustvedt 1955-ben született az Egyesült Államokban. Hat regény, egy verseskötet, két esszégyűjtemény és számos ismeretterjesztő mű szerzője. Művei több mint harminc nyelven jelennek meg szerte a világon. A New York-i Brooklynban él férjével, Paul Auster íróval. Magyarul ez az első könyve.

ISBN

9789633553343

Kiadás éve

2018

Kiadó

Park Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

460

Szerző

Siri Hustvedt

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Amit szerettem” értékelése elsőként