Anyavalya

Egy régen elmúlt család tagjairól, egy kispesti házról, egy kalapszalonról, az ítélőképesség hiányáról és persze a deportálásról. A mesélő a konyhában ülve varr, szavai nem kímélnek senkit és semmit, csúfondárosan mutogatnak a szerelemre minden áron, a magányra, a dacosan egyedül vállalt gyerekre, a benne újraéledő álmokra és az önáltatásra. Mondja, egyre csak mondja. Mi hallgatjuk. Temetünk. Sírunk. Röhögünk.
Sándor Erzsi megdolgoztatja a szívet. De jó a humor porckopása ellen is. Azon se lepődjenek meg, ha időnként egy-egy hályog is a könyvre esik majd az olvasó szeméről. Röhrig Géza
Jégfésű. Fotónegatívokból előtűnő, Auschwitzban meggyilkolt rokonok, anyai kézzel gondosan beszegett sárga csillag, amely rongyosan dehogy ékesíthet kabátot. Pedáns öltéssel örök emlékezetbe varródik az, amit a történelem beleszabott az emlékezetbe. Beszakítva sorsokat. Miközben a humor egyetlen pillanatig sem enged a panasznak résnyi utat sem.
Bodor Johanna, a Nem baj, majd megértem szerzője
Sándor Erzsi mesél, fergeteges lendülettel és iróniával. Elképesztő történeteket, benne az egész huszadik század, minden szörnyűségével, bebugyolálva a szeretet különös varázslepedőjébe. Ez a könyv talán arról szól: lehet néha boldognak lenni, csak sok tehetség kell hozzá. És Sándor Erzsinek sok jutott ebből a tehetségből. Családtörténet (is) ez a javából, egy Haller utcai saga törekvő zsidó és nem zsidó kispolgárokkal, nyilasokkal és téglagyárral, karpaszományos őrmesterrel, szovjet katonákkal, kispesti kalapszalonnal, színházzal és sok-sok röhögéssel. Sándor Erzsi és anyja, amint átröhögték a huszadik századot. Letehetetlen könyv. Szüts Miklós, festőművész
Sándor Erzsi 1956-ban született Budapesten. Tizennégy évig volt színész Miskolcon és Kecskeméten, tizennyolc évig volt a Magyar Rádió szerkesztője. Többnyire újságíró.
Szegény anyám, ha látnám című könyve 2013-ban jelent meg.