Atilla trilógia I-III.

Megállapítja, hogy a „Felvidéken létezett a történelemben Fekete Magyarország néven leírt terület, melynek lakói az atillai kortól folyamatosan ott éltek és a germánok sem tudták ezt a területet elfoglalni, bár több támadást intéztek ellene. Nagy Károly az avarok elleni csatái során kísérletet tett az elfoglalására, de kétszer is súlyos vereséget szenvedett.” „Az Atilla-kortól való folyamatos felvidéki jelenlét és Ügyek-Álmos honfoglaláskori szerepe az alapja az Árpád-ház és Atilla rokoni kapcsolatának, amelynek természetesen a királyaink folyamatosan a tudatában voltak. I. István idejében még a (fehér) magyar királyságtól független egység volt a Felvidék, István több csatát is vezetett a fekete-magyarok ellen. A Felvidék megszállása IV. Béla idejében erőteljesen folytatódott, aki ide menekült a mohi csata után.” Károly Róbert a szerző szerinti legkártékonyabb magyar király még a csehekkel is szövetkezett a Felvidék végleges leverésére és elfoglalására. Foglalkozik Csák Máté szerepével, aki „egyike a legnagyobb magyar vezéreknek, minden cselekedetében a magyarság megmaradása, felemelkedése vezette.” „A Fekete-Magyarország és a szomszédos, terjeszkedni szándékozó germán hatalom harcainak segéderejét képezték a szláv törzsek, akik nem önálló államként, hanem germán vezetés alatt léteztek, így a szlávbarát (pl. Hóman, Szekfű) történészek által hangoztatott Morvaország fennállása is valójában csak néhány évtizedre korlátozódik. Szó sincs tehát „Nagy Morva Birodalom”-ról. A szláv vezérek (Brwin-Pribina, Zwentibald-Szvatopluk, Rasitz-Ratiszlav-Bratiszláv) származása is kérdéses, lévén germán alkalmazásban álló helyi vezetők, akik egymás ellen is önmegsemmisítő módon ármánykodtak.”