Az egyiptomi Halottak könyve

65,00lei

Ani papirusza

A termék megvásárlásával 5 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

„Eljöttem eléd, Unennefer, és elhoztam neked Ozirisz Anit, az írnokot, akinek igaz a szíve a mérlegelés után, és nem vétkezett egyetlen isten vagy istennő ellen sem.”
A Halottak könyve papirusztekercsre írt rövid szövegekből álló válogatás, mágikus és rituális ismereteket megörökítő mondások gyűjteménye, mely útikalauzként mutatja be az elhunytnak a túlvilági tereket, a túlvilágot benépesítő lényeket, és egyben védelmül is szolgál a halottra leselkedő veszélyekkel, ártó erőkkel szemben. Maguk az egyiptomiak a szöveggyűjteményre „A nappali előjövetel mondásaiként” utaltak, mely azt a kívánságot fejezi ki, hogy a halott lelke elkerülje a második halált, és újjászületve visszatérhessen a nappali világba, vagyis a fénybe. Ennek előfeltétele, hogy az Ítélet Csarnokában, az istenekből álló bíróság előtt az elhunyt szíve egyenlőnek találtasson Maat, az igazság istennője tollával. Aki itt igaznak és bűntelennek bizonyul, az csatlakozhat a megistenült lelkekhez Ozirisz birodalmában.
A Halottak könyve fennmaradt példányai különböznek egymástól – ez a kötet a leghíresebb változatot, az Újbirodalom korában, a XIX. dinasztia alatt élt thébai Ani, az isteni áldozatok királyi írnoka papiruszának fordítását tartalmazza a tekercs összes kísérő képével együtt.

ISBN

9789634797357

Kiadás éve

2022

Kiadó

Helikon Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

244

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Az egyiptomi Halottak könyve” értékelése elsőként