Az örmény népirtás története

59,00lei

A 20. század első nagyobb népirtása 1915-ben kezdődött, amikor az oszmán-törökök örmények százezreit deportálták és gyilkolták meg.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Egy évszázaddal később az örmény genocídium továbbra is viták tárgyát képezi. Törökország máig nem hajlandó elismerni ennek megtörténtét, az események örmény és török narratívája merőben eltér egymástól. Jelen kötetében Ronald Suny ellentmondva a török nacionalista mítoszoknak, propagandának és tagadásnak egyedülálló módon mutatja be az eseményeket. Hogy a felmerülő kérdésekre válaszoljon, számos levéltári dokumentumot és szemtanúi beszámolót használ fel. A könyv felejthetetlen krónikája annak a kataklizmának, amely mintául szolgált az évszázad népirtásainak és az emberiség ellen elkövetett bűntetteknek.
A kötet elnyerte 2015-ben a Financial Times Summer Books selection valamint 2016-ban az Association for Slavic, East European, & Eurasian Studies által adományozott Wayne S. Vucinich Book Prize díját.
Ronald Grigor Suny 1940-ben született Philadelphiában, 1962-ben végzett a Swarthmore College-ban, a doktori címét a Columbia Egyetemen szerezte meg 1968-ban. Karrierjét az Oberlin College-ban kezdte meg, majd a Michigani később a Chicagói Egyetem professzora lett. 2013-ban elnyerte a Berlini Amerikai Akadémia díját.
Ronald Grigor Suny nemzetközileg elismert kutatója a Szovjetunió és a poszt-szovjet térség történetének, kutatási területe a nacionalizmus, az etnikai konfliktusok, az érzelmek és a politikai döntéshozatal összefüggései. Több monográfiája jelent meg a Dél-Kaukázus és az örmény történelem vonatkozásában is

ISBN

9789634141372

Kiadás éve

2017

Kiadó

L'Harmattan Könyvkiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

383

Szerző

Ronald Suny

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Az örmény népirtás története” értékelése elsőként