Bál a romkastélyban – Az erdélyi arisztokrácia hazatérése

89,00lei

Ez a könyv nyolc erdélyi főnemesi család túléléséről, hazatérésének körülményeiről és perspektíváiról szól.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A romániai rendszerváltást követő visszaszolgáltatások nyomán több család leszármazottjai jelentek meg Erdélyben, s kezdték életvitelszerűen belakni az ősi birtokot. Ők fokozatosan az erdélyi magyar társadalom szerves részévé válnak, akárcsak felmenőik, akiknek nagy része mindig is felelősen viszonyult a közösség iránt, amelynek élére születtek. Építenek, restaurálnak, bennünk is építve ezáltal a korábban talán nem is létező vagy romossá pusztított azonosságtudatot.
Erdély ”újranemesítése”, az erdélyi arisztokrácia leszármazottjainak honfoglalása élő, szinte naponta változó folyamat, küzdelem hivatalokkal és az épületeket pusztító természeti elemekkel. Mindennek csupán néhány rövid pillanatát lehetett kimerevíteni, ám a történetek önmagukért beszélnek. Rájuk irányuló figyelmünk révén akár fennmaradásuk ”haszonélvezői” is lehetünk, ha megismerjük a múltjukat, megéljük a jelenüket, részt veszünk a jövőjükben.

ISBN

9789635445257

Kiadás éve

2021

Kiadó

Kossuth Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

208

Szerző

Csinta Samu

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Bál a romkastélyban – Az erdélyi arisztokrácia hazatérése” értékelése elsőként