Barátom Kim Ir Szen

66,00lei

\”- Megérdemlem én ezt? – fordult hozzá a nő. – Miért ne? – kérdezett vissza a politikus. – Mi mégsem állunk egy oldalon – válaszolta a nő, aki Nyugat-Európa egyik legdemokratikusabb és leggazdagabb államából érkezett, és a legcsekélyebb vonzalmat sem érezte a kommunista tanok és nézetek iránt.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Ez a fogalmazási mód még akkor is árulkodó, ha mögötte nem feltétlenül őszinteséget kell keresni (bár teljességgel ezt sem lehet kizárni), hanem inkább taktikai szándékot. A politikusnak saját egészsége érdekében óriási szüksége volt az asszonyra. Betegsége évek óta kínozhatta, fájdalmainak megszüntetője a Svájcból érkezett asszony volt. Nem akarta elveszíteni gyógyítóját.
Mit tesz az ember, ha egy koreai utazásról kiderül, hogy annak végcélja nem Szöul, hanem Phenjan? Mit tesz a világ elsőszámú nyirokmasszázs-specialistája, ha kiérkezve Észak-Koreába megérti, valójában nem azért utaztatták ide, hogy tanítson, hanem azért, hogy egy ”idősebb, beteg urat” gyógyítson. Mit tesz ebben a vadidegen környezetben és az Európától olyan távoli országban egy Svájcból érkezett hölgy, ha a helyi tévét bekapcsolva egyetlen pillanat alatt nyilvánvalóvá válik számára, hogy az azt megelőző napokban nem mást kezelt, mint az ázsiai remetekirályság mindenható vezetőjét, Kim Ir Szent?
Pontosan ebbe a helyzetbe került 1987-ben a Lausanne-ban élő magyar származású Szilágyi Erzsébet, aki nem egyszerűen belülről látta a világ elől hermetikusan elzárt országot, hanem napi rendszerességgel másfél órán át kezelte a beteg és idősödő diktátort. A terapeuta 1987-től 1992-ig állt Kim Ir Szen alkalmazásában, aki gyógyulását köszönhette a svájci asszonynak, ezzel is cáfolva azt a közkeletű vélekedést, hogy utolsó éveiben elaggott és félreállított vezető lett volna az országalapító. A kezeléseket a tolmács segítségével végigbeszélgették, mély emberi kapcsolat alakult ki beteg és gyógyítója között. Szilágyi Erzsébet arról mesél ebben a könyvben: milyen embernek ismerte meg a mai napig rejtélyek övezte Kim Ir Szent.
A svájci terapeuta olyan színfalak mögött járt, és kapott olykor-olykor bepillantást az ott folyó eseményekbe, ahová rajta kívül egyetlen idegent sem engedtek be. Páratlan és egyedi, amit ő tud és látott. Phenjani élményeiről szóló beszámolója igazi világszenzáció – a mának is szóló tanulságokkal.

ISBN

9786155662492

Kiadás éve

2017

Kiadó

Szépmíves Könyvek

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

268

Szerző

Bod Péter, Szilágyi Erzsébet

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Barátom Kim Ir Szen” értékelése elsőként