Beyond The Story – A BTS tízéves története

155,00lei

AZ ELSŐ HIVATALOS KÖNYV — amely a BTS tizedik születésnapjára jelenik meg, olyan történetekkel, amelyek túlmutatnak azon, ami már tudható a BTS-ről, köztük korábban nem látott fotókkal, videók QR kódjaival és minden információval az albumokról.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

A BTS 2013. június 13-án kilépett a nagyvilágba, és most, 2023 júniusában a tizedik évfordulóját ünnepli. Azóta ikonikus, nemzetközi előadókká váltak és a csúcsra jutottak, ebben a jelentőségteljes pillanatban az első hivatalos könyvben visszatekintenek az idáig vezető eseményekre. Ennek során a BTS tovább táplálja a fényesebb napokhoz vezető erőt, és újabb lépést tesz meg az úton, amelyen senki más nem járt előtte.
A BTS eddigi utazásának személyes, színfalak mögötti történeteit interjúkon és Kang Myengseok – aki a több médiafelületen írt a K-popról és a koreai popkultúráról – több mint három éven át írt mélyreható riportjain keresztül meséli el. Hét – kronológiai sorrendbe rendezett – fejezetben, a BTS debütálását megelőző időktől kezdve a jelenig, a tagok friss hangja és véleménye egymással harmóniában mesél el egy őszinte, élettel teli és intenzív történetet. A kamera és külsőségek nélkül lefolytatott személyes interjúkban több szempontból mutatják be zenei útjukat és beszélnek annak jelentőségéről.
A könyvet a BTS tagjait egyenként és művészként bemutató portrék nyitják meg, és számos művészi fotó, a korábbi albumok dallistái és több mint 330 QR kód található benne. A BTS digitális előadóként az interneten keresztül kommunikált a világgal, és ez a könyv lehetővé teszi az olvasók számára, hogy azonnal hozzáférjenek az előzetesekhez, zenei videókhoz és egyéb online tartalmakhoz, amelyek elmélyítik a BTS-sztori kulcsmomentumainak megértését. A főbb mérföldköveket tartalmazó idővonallal kiegészülve a BEYOND THE STORY lenyűgöző archívum — valóban mindent tartalmaz a BTS-ről, egyetlen kötetben.

ISBN

9789635665600

Kiadás éve

2023

Kiadó

Gabo Könyvkiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

511

Szerző

Kang Myeongseok BTS

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Beyond The Story – A BTS tízéves története” értékelése elsőként