Erdély magyar föld

Wass Albert számtalan lapban publikált a Nimródtól a kolozsvári Ellenzéken át az Erdélyi Gazdáig, korai versei a Vadász Újságban, az aradi Vasárnapban vagy éppenséggel a Debreceni Újságban jelentek meg a húszas évek derekától.
Az írói sikerkorszak a harmincas évektől köszöntött be, ismert írásainak részleteit (Jönnek!, A titokzatos őzbak) például lapoknak is elküldte más és más címekkel. A jelen kötet ezekből is közöl fejezeteket, ahogy a Debrecenben írt levelekből, egészen a háborús időszak passióiig (Levél a Pusztulás Földjéről). A köztük lévő ív pedig a tündérország Erdély: a Mezőség, Kolozsvár, Marosvásárhely, a Kelemen-havasok, Istenszéke, Ratosnya vidéke: mintha csak A funtineli boszorkány helyszínein látogatnánk végig.
Vagy a magyar múlt fejezetein, például így a Koppány haláláról szóló novellában: Nyugat felől hideg szél zuhant lefelé a lankán és éles-karmosan rohanta meg a sátort. Vijjogva ostorozta a fákat, a rónán horkanva bokrosodtak tőle a kipányvázott lovak, s remegő orrcimpákkal kémleltek nyugatnak. Sűrű vérében magába roskadva omlott alá a megnehezült nap, és kínjában pozdorjává tépett párákkal dobálta tele az eget. Farkasok vonyítottak azon az estén, szerte a somogyi mocsarak között, és az erdők rejtett tisztásain csapatba verődve csörtetett a megriadt nemesvad. Napok óta nehéz viharok szagát hordozták a szelek, napok óta véresen borult le az este, és rémült csillagok nyugtalan tűzcsóvái izzották tele az éjszakákat. Messze országokban lakozó bölcsek és jövendőmondók roppant furcsa csillagokat láttak jönni és szétomolni Pannónia fölött, és mindazok, kik ezt a pompás tűzijátékot nézték, egy nagyszerű nép pusztulásáról regéltek a tanítványaiknak.