Erdélyiség

E pillanatban egy hiánypótló, képzőművészeti ismereteket időben és térben összegző, de változó műfaji területeket is integráló kötetet tart kezében a tisztelt olvasó, amelyben a szerzőnek láthatóan az volt elsődleges célja, hogy bemutassa a Trianon utáni erdélyi magyar képzőművészet alkotóinak saját művein, arcképein és önarcképein keresztül a fájdalmasan elszakított nemzetrész mindennek ellenére különlegesen gazdag alkotói korszakát, azt, amikor a teremtés iránti készség, a tehetség és az elkötelezettség megáldott kényszere átszőtte tiszta színeivel még a szürke mindennapokat is.
Műtermek és újabb műtermek. Ahol felváltva jelen van a színek üdítő és depressziós csokra, jelen van a kő, a bronz, az agyag, a drapéria, a textília és legfontosabbként a gondolat érce, ami együttesen formálja teljessé, teremti meg és teszi széppé azt a harmonikus emlékművet, ami egy sötét kor falán mégis csodálni való képként ragyoghat fel, hiszen azt jelzi, hogy csak a művészeté lehet az az egyetlen, emelkedett szellemi szféra, ami nem ismer el soha semmiféle határokat. Mert a határok változhatnak, de a művészet örök. És a művek, ahogy egymást követve lapról lapra itt, ebben a könyvben felsorakoznak a jelenlét hívására, tisztán megmutatják azt az összképi arcot, ami mindannyiuk vonásait megőrzi, akár úgy, mint tisztán megrajzolt építőelemei a nemzet identitásának.