Futni, Hinni, Élni – Egy könyv az élni akarásról

55,00lei

„Egy igaz történet az emberi akaratról, amely minden képzeletet felülmúl. A könyvben megmutatkozik a hit ereje, illetve az, hogy bármire képesek lehetünk, bármit elérhetünk még a legnehezebb pillanatokban is. A könyvet jó szívvel ajánlom mindenkinek, de legfőképpen azoknak, akik erőt szeretnének meríteni – nemcsak a futáshoz, hanem a mindannyiunk életében előforduló nehézségek leküzdéséhez is.˝
Bódis Tamás, ultrafutó

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

21 évesen rákkal diagnosztizálták.
Nem volt más választása: szembe kellett néznie a halállal.
Történetében bemutatja, hogy „falusi parasztlegényből” hogyan vált mérnökké, és milyen emberfeletti nehézségeket állított elé az élet a gyerekkori álmaihoz vezető útja során. A hosszútávfutás is jelentős szerepet játszott a teljes gyógyulásában, így ennek fényében – de a sporttól elvonatkoztatva – mutatja be azt a mindenki számára hasznos tudást és életszemléletet, amely segítségével megízlelhetjük az élet örömét még a legkilátástalanabb pillanatokban is.
„A könyv a rosszindulatú daganatról és a gyógyító terápia során tapasztalható szenvedésekről igyekszik egy személyes nézőpontot bemutatni. E szenvedés tüzében új személyiség, új életcél kovácsolódott. Kevés nagyobb ajándék van, mint mások tapasztalataiból tanulni, és ez a könyv egy sor olyan tapasztalatot mutat be, amely valamennyiünknek példát mutathat.” Dr. Turai Péter, kutatóorvos, Semmelweis Egyetem

ISBN

9786156471628

Kiadás éve

2024

Kiadó

Kulcslyuk Kiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

216

Szerző

Thuróczy Bertalan

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Futni, Hinni, Élni – Egy könyv az élni akarásról” értékelése elsőként