Gombák a magyar néphagyományban

1997-ben etnomikológiai munkám végzésében három franciaországi kulturális szervezet (Assoc. Vincentinum, A.J.C.H., ALCYON) tizenegy tagja járult hozzá kárpátaljai terepmunkám költségeihez. Egyik moldvai utam (2003- ban) a Kriza János Néprajzi Társaságnak köszönhetően lett kivitelezhető. 2001-től a Magyar Tudományos Akadémia is támogatta szinte évente kutatómunkám végzését, többnyire a Domus Hungarica, majd 2004-től a Bolyai János kutatói ösztöndíj révén. S még nem szóltam a szaktársakról, kik a Kárpát-medence különböző részein, más-más országban élve önzetlenül segítettek. Egyiküket azért név szerint is megemlítem, ő Voigt Vilmos, a konzulensem. Azok közül pedig, kik a jelen kötet szövegének, képeinek előkészítésében segédkeztek, ugyancsak kiemelek néhány nevet: Kicsi Sándor András, Péntek János, Szabó T. Attila, Pál-Fám Ferenc, Keszeg Vilmos. Hálásan köszönöm mindannyiuknak a pártfogást (a nem említetteknek úgyszintén, például türelmes családtagjaimnak). Örülök annak, hogy sokfele (például Moldvában, Kárpátalján, Muravidéken és Felföldön) én is örömöt tudtam szerezni már azzal, hogy a gombáról, gombászásról beszéltem magam is adatközlőimnek. Meggyőződésem, hogy kutatásaimnak tudományos és gyakorlati haszna is lehet. Az egyetemes emberi sajátos vetületébe nyújt betekintést az etnomikológia, számos érdekességet kínál, több titkot is megmagyaráz, s még több kérdést vet fel. Keressük a továbbiakban együtt a választ – kedves Olvasó – többek közt arra, hogy mennyiben tekinthető a gomba egyetemes emberi osztályozónak (ahogy Toporov nevezi);1 jelrendszerünkben, ünnep- és hétköznapjainkban hol s mikor, milyen fontossággal bír.