Halmos Béla emlékezete

52,00lei

2016. június 4-én lenne hetvenéves Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik alapítója. A három évvel ezelőtt elhunyt, sokszorosan kitüntetett prímás és népzenekutató sokszínű életét és szerteágazó munkásságát mutatja be ez a fotókkal gazdagon illusztrált monográfia, melyben legközelebbi alkotótársai Sebő Ferenc, Sebestyén Márta, Éri Péter, Gryllus Dániel, Lányi György és Szomjas György is megszólalnak.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Csupaszív ember volt, a szó nemes értelmében vett mozgalmár. Miként a szerző írja a kötet előszavában: Kellő önérzettel és stabil elvekkel szemlélte a világot, közben mégis hagyta élni a másikat. Mindenről és mindenkiről megvolt a határozott véleménye, ugyanakkor mindent és mindenkit elfogadott olyannak, amilyen. Ezért is fordultak hozzá annyian bizalommal, ezért is értett szót mindenkivel, ezért is kérték fel annyi tisztségre. És idősebb korára ezért is lehetett a revival mozgalom Béla bácsija. Aki mindig azt nézte, ami összeköt bennünket és sosem azt, ami elválaszt.

ISBN

9789630985819

Kiadás éve

2016

Kiadó

Kossuth Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

128

Szerző

Jávorszky Béla Szilárd

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Halmos Béla emlékezete” értékelése elsőként