Hotel Sza_adság

45,00lei

Egyvalami jó volt a kommunizmusban. Tudod, mi? Hogy a fél Európát megvédte a bevándorlóktól. Ez azonban nem fog sokáig tartaniA Kepplová-kisregények szereplői újkori nomádok, fiatalok, akik már a határok nélküli, globalizált világba születtek, és bárhol otthonra lelhetnek, legyen az Kelet- vagy Nyugat-Európa, Párizs, Helsinki, London, Pozsony vagy Budapest.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

ZUSKA KEPPLOVÁ (1982) Pozsonyban született, és a Pozsonyi Zeneművészeti Főiskolán diplomázott dramaturgia és forgatókönyvíró szakon. Diploma után Budapesten beiratkozott a Közép-európai Egyetem Gender Studies szakára, majd Fullbright-ösztöndíjasként a State University of New Yorkon folytatta tanulmányait. Első irodalmi díját 2005-ben nyerte el, első kötetét pedig 2011-ben adta ki Buchty ąvabachom (a jelen kötetben Bukta-tetkó címmel szerepel) címmel. A könyvet több rangos irodalmi díjra jelölték. Az írás különlegessége, hogy főként a Budapesten töltött évek élményanyagából táplálkozik. 2013-ban jelent meg 57 km od Taąkentu (57 kilométerre Taskenttől) című második kötete.

ISBN

9789634141617

Kiadás éve

2016

Kiadó

L'Harmattan Könyvkiadó

Kötés

puha kötés

Oldalszám

288

Szerző

Zuska Kepplová

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Hotel Sza_adság” értékelése elsőként