Ifjúkor – Koppenhága-trilógia II

63,00lei

„Zavarba ejtő önfeltárulkozásával Ditlevsen forradalmárnak számított a maga korában, amikor még az is kérdéses volt, hogy nő egyáltalán lehet-e költő. A „Tove-láz” a 2019-es angol, majd a 2021-es amerikai kiadások nyomán csakhamar elterjedt az egész világon. – Kertész Judit fordító az 1749.hu-nak
„A fiatalság önmagában is átmeneti, törékeny és mulandó állapot.”

A termék megvásárlásával 5 hűségpontot gyűjthetsz!
Raktáron Várható szállítási idő 2-3 munkanap

Tove Ditlevsen írásai reneszánszukat élik. Koppenhága-trilógia című memoárjában, amely az 1960-as és 70-es évek fordulóján látott napvilágot, fájdalmas őszinteséggel tárja az olvasó elé legszemélyesebb élményeit, élete legintimebb történéseit. Mesél koppenhágai gyerekkoráról, fiatalságáról, íróvá válásáról, házasságairól és függőségéről. A trilógia második kötete, az Ifjúkor a költőlét felé vezető első, tapogatózó lépéseknek állít emléket, miközben a háttérben már gyülekeznek a második világháború sötét felhői.
A Koppenhága-trilógiát 2021-ben a The New York Times az év legjobb könyvei közé sorolta.
„Útban hazafelé bekukkantok minden babakocsiba, mert imádom nézni a kisbabákat, ahogy feltett kézzel alszanak a fodros párnahuzatokon. Szeretem nézni az embereket is, akik valamilyen kifejezést adnak az érzéseiknek. Szeretem nézni a gyermekeiket simogató anyákat, és szívesen teszek meg hosszabb utat, hogy kövessek kéz a kézben sétáló fiatal párokat, akik szemlátomást szerelmesek egymásba. Vágyakozást és boldogságot érzek ilyenkor, és valamiféle reménységet a jövőre nézve.”
Tove Ditlevsen (1917-1976) a 20. századi dán irodalom legeredetibb női hangja. Koppenhága munkásnegyedében, Vesterbróban nőtt fel, első költeményeit 12 évesen írta. Hosszú alkotói pályafutása során több mint harminc verseskötetet, regényt, novellát, gyerekkönyvet és memoárt írt, amelyek középpontjában a szorongás, a traumák és a lelki vívódások állnak. Írásaiban elmosódnak a határok önéletrajz és fikció között, megelőzve ezzel az autofikció olyan kortárs klasszikusait, mint Rachel Cusk és Karl Ove Knausgard. Műveit mintegy harminc nyelvre lefordították. Az első kötet, a Gyerekkor 2023 tavaszán jelent meg, a harmadik kötet, a Függés 2024. tavaszán várható.

ISBN

9789633559550

Kiadás éve

2023

Kiadó

Park Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

172

Szerző

Tove Ditlevsen

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Ifjúkor – Koppenhága-trilógia II” értékelése elsőként