Ihlet és nemzedék

1943 decemberében olvassa föl Márai Ihlet és nemzedék című akadémiai székfoglaló előadását. E válságos időben az európai kultúra alkotó korszakai: a reneszánsz, a humanizmus, a materializmus századai felé fordul. Termékeny korok rokon lelkű szellemeit idézi fel esszéiben, szembeállítva velük a jelen egységes szellemi világkép hiányában magányosan küzdő alkotóit. Hogyan születnek a művek az ihlet kivételes állapotában, és hogyan alakul titokzatos sorsuk? Hogyan tegyen eleget az író kettős feladatának, hogy idejét és erejét az időtlen és a pillanat között megossza? Ilyen kérdésekre keresi a választ legkedvesebb íróinak műveit vizsgálva, az alkotó, a mű kivételes, megkülönböztető jegyeit, titkát fedezve fel számunkra is. Tág perspektívájú könyvében ugyanúgy esszét szentel Krúdynak, Móricznak, Kosztolányinak, mint Marcus Aureliusnak, Cervantesnek vagy Dosztojevszkijnek.
„Az ember nem élhet, de nem is alkothat természete rejtelmes, valóságos törvényei ellen.”