Irány India!

„1476. augusztus 13-án a Portugália nyílt vizén Kolumbusz Kristóf hajótörést szenved.
A leendő admirális éppen betöltötte a huszonöt évet. Csodák csodájára sikerül kievickélnie a partra. Lisszabonban talál menedéket öccsénél, Bartolomeonál, aki a térképész mesterséget űzi.
A 15. század elején kezd kinyílni a világ. A portugál fővárosban megtalálható a Felfedezés szolgálatában álló összes céh.
A két testvér nyolc évig együtt dolgozik, és előkészítik az utat, amelyről Kristóf kamaszkorától álmodozik: az Indiai Vállalkozást, vagyis el akarnak jutni Cipangóba (Japánba) meg a Nagy Kán birodalmába (Kína). De nem a szokásos selyemúton, kelet felé, hanem az óceánnal megbirkózva nyugat felől.
Szerettem volna körüljárni az emberi kíváncsiságnak e kevéssé ismert korszakát. A születő szabadság pillanatát, amelyben ugyanakkor bevezetik az Inkvizíció intézményét, és elűzik a zsidókat. Azokat az éveket, amelyekben lassacskán kialakul a bolygó egysége, ami a hamarosan bekövetkező első globalizáció előszobája.”
Orsenna a legjobb formájában van. Mint egy mesemondó művész, elbűvöl ihletett elbeszélésével és pompás nyelvezetével. Ráadásul szórakoztatva tanít: a tudományos felfedezéseket élvezetesen adja elő. Zamatos kifejezésekkel, ízes mondatokkal festi a lét és a képzelet gyönyörűségeit.
Le Figaro
Részlet Erik Orsenna (1947. március 22., Párizs) weboldaláról:
„Az írás mellett mindig volt más mesterségem is, hogy annyi időt adhassak a könyveimnek, amennyit kívánnak. A könyv a szabadság színtere. Minden reggel két órán át írok. A maradék huszonkét óra bőven elég egyéb foglalatosságaimra.
Hét regényt írtam, az 1988-as L’exposition coloniale-lal elnyertem a Goncourt-díjat. 1988. május 28-án beválasztottak az Francia Akadémiába, ahol Jacques-Yves Cousteau (17-es) székét kaptam meg.
Életemben és könyveimben az íráson kívül fontos helyet foglal el az utazás és a zene. E szenvedélyeket a családomnak köszönhetem.
Anyámtól örököltem az anekdoták és francia nyelv szeretetét.
Apám tanított meg a tengerre, az árapályra, a hajókra, a hosszú utazásokra.
A szomszéd szobából áthallatszott, amint fivérem fáradhatatlanul gyakorolt a gitárján. Nagyapám kubai őseinket emlegette, s noha elég testes volt, időnként salsázott egyet.
Én csak tovább viszem ezeket az örökségeket.”