Kalotaszeg

52,00lei

\”Elmesélem azt, amit a szívem diktál…\”Erdély furcsa zuga Európának; meglehetősen eldugott, nehezen hozzáférhető hely.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

De mi történt ezen a vidéken az évszázadok során? És mitől oly különleges Kalotaszeg e különleges régión belül? Kós Károly művelődéstörténeti munkája teljesen egyéni bemutatás: történelemkönyv, nép- és földrajz, politika- és helytörténet. És egy kicsit magántörténelem is. Illusztrált magántörténelem.
Kalotaszeg eredetileg a Vlegyásza lábánál elterülő azt a kicsiny háromszögletű földterületet jelenti, melyet a Bánffyhunyad alatt összeömlő Körös és Kalota vizei fognak be. Tágasabb értelemben – és ma így értelmezzük mi és így maga a kalotaszegi nép is -, Kolozsvár megyének ezt a területét, mely a kolozsvár-nagyváradi vasútvonal, illetőleg országút közén és két oldala mentén Kolozsvártól egészen Csucsáig terül el, és amelyet délen a Gyulai-havasok északi, nyugaton a Vlegyásza-havas és a Meszes-hegylánc keleti lába foglalnak be. Ehhez az egységes, eléggé zárt és kelet-nyugati húzódású területhez délfelé vékony nyúlványban csatlakozik még néhány falu a gyalu-járai út mentén egészen Alsó-Járáig, melyeket néprajzilag szintén Kalotaszeghez kell számítanunk.

ISBN

9789632277806

Kiadás éve

2016

Kiadó

Helikon Kiadó

Kötés

kemény kötés

Szerző

Kós Károly

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Kalotaszeg” értékelése elsőként