Lechner összes

109,00lei

Amikor útra keltünk, hogy felkeressük Lechner Ödön épületeit határon innen és túl, tudtuk, hogy az egyik legnagyobb magyar építőművész nyomába szegődtünk.

Rendelésre Ha sikerült beszereznünk értesítjük

Megfordultunk mindazokon a tájakon, ahol ő maga is, megnéztük és bejártuk egyedülálló alkotásait, amelyek mindenkit rabul ejtenek. Pozsonytól Kolozsváron és Nagybecskereken át Zomborig követtük az útját, hogy megörökítsük képben és szövegben ma meglévő összes épületének állapotát, felkutattuk lebontott és megsemmisült műveit, összegeztünk meg nem valósult terveit. Különleges barangolás volt ez a múltban, a kiegyezés korától az első világháborúig tartó építészeti aranykorban, amelyet szintén bemutatunk a könyvben.
Nem volt soha egyetlen építőművésze sem Magyarországnak, akinek ilyen felmérhetetlen hatása lett volna kortársaira és az utókorra is, és nem volt még magyar építész, akinek öt művét felterjesztették a világörökségi várományosi listára. Kötetünkből az is kiderül, mit vettek át követői, tanítványai az általa teremtett új stílusból és művészi formanyelvből. Lechner Ödön a nemzeti építészet apostola volt, aki alkotásaival ma is hat. Aki kinyitja ezt a szép albumot, megtapasztalja művészi erejét.

ISBN

9786155444067

Kiadás éve

2017

Kiadó

Látóhatár Kiadó

Kötés

kemény kötés

Oldalszám

320

Szerző

Halász Csilla, Ludmann Mihály, Viczián Zsófia

Értékelések

Még nincsenek értékelések.

„Lechner összes” értékelése elsőként